Üzenőfal
Hozzászólások (1209)
Az alábbi kérdések merültek fel bennem a mozi jegyrendszere kapcsán. Rendelkezem mozi hűség kártyával, amit valamiért csak a kasszánál tudok érvényesíteni, sem a weboldalon, sem pedig a kioszknál. Mivel felhasználási céllal vásároltam meg, a weboldalon egyetlen opció marad, a foglalás. Időben beállok a sorba a moziban, azonban pechemre az ott strázsáló munkatárs nem túl aktív, ami számban kifejezve azt jelenti, hogy mellette álló két idősebb kolléga ötszörös gyorsasággal dolgozik. Mire sorra kerülök közli velem a kolléga, hogy a foglalás törlődött ez már nem elérhető. A kérdésem az, hogy ha már mindezeket kifizetem, és gondolom nem csak én járok így, volna e lehetőség arra, hogy a mozi kártya használható legyen a weboldalon keresztül, vagy legalább a kioszknál. Mert ez nem fair, vagy azoknak akiknek foglalásuk van egy külön kasszánál állhassanak sorba csak jegykiadás címén, ami merőben meggyorsítaná a folyamatot. Illetve miként fordulhat az elő a fentiek alapján, hogy a rendszer nem mindenkinél törli a foglalást, tehát a primus inter pares esetekben mégis működik, ami a mozi kártyás vendég is lehetne, vagy csak kóbor áram éri ilyenkor a rendszert?
Nagyon szépen köszönöm.
Varga Boglárka
Ugyanarra a helyre biztosan nem jelöli ki a rendszer, ahová te megvásároltad, nem lehet, hogy nem jó napot nézett?
Megvettem a szombat esti vetítésre 2jegyet és egyik barátom mellém szerette volna venni a jegyet erre ugyan azt a helyet dobta be neki a rendszer hiába mellém nyomott rá hogy esetleg ez probléma lenne hogyha ugyan úgy mellém ülne le? Mert ketten egyhelyre nem tudunk leülni?
Regisztrációnál felhívja rá a figyelmet a rendszer, hogy születésnapi illetve névnapi 1+1 kupon csak 1 év regisztráció lejárta után jár, ami nálad még nem telt le.
Érdeklődnék, hogy a születésnapra és névnapra kapott jegyek vannak e még vagy nem, mert én nem kaptam egyikre sem.
Hogy érted, hogy nem tudsz foglalni, mi a probléma?
12-éig még biztosan.
Szia Berényi Marianna!
Nem fogjuk vetíteni a filmet.
| « Elõzõ | 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 / 121 oldal | Következõ » |

























































