Malom MoziMalom MoziMalom Mozi Webshop

Történelmi rekordot döntött a Vaiana 2, csak egyetlen 2024-es filmet nem tudott lenyomni

A Vaiana 2 piszkosul nagyot kaszált a jegypénztáraknál globálisan: 386 millió dollárt hozott, ebből 165,3 millió dollárt a nemzetközi piacokon, írja a Variety.

A Disney úja filmje az év második legnagyobb nyitását produkálta globálisan, ennél jobban csak a Deadpool & Rozsomák teljesített, amely 438 millió dollárt ért el egyetlen hétvége alatt. Nyilvánvalóan az észak-amerikai hálaadás előestéjére időzített premier is hozzájárult a lendületéhez, de már a kezdés is egészen pazar volt. A film a hazai piacán sorra döntötte meg a rekordokat, öt nap alatt 221 millió dolláros bevételt hozott az ünnepi hosszú hétvégén, ezzel letaszítva a trónról a Jégvarázs 2-t (125 millió dollár), melyet szintén ebben az időszakban mutattak be korábban.

Nemzetközi szinten Kína kivételével minden piacot uralt az új animációs kasszasiker, jelentős bevételt ért el többek között Franciaországban, az Egyesült Királyságban és Mexikóban is.

Azt már csak margóra jegyezzük meg, hogy eredetileg Disney+ sorozatnak tervezték, végül inkább az egészestés folytatás és a mozi mellett döntöttek a stúdiónál, ami, ahogy azt láthatjátok, kimondottan kifizetődőnek bizonyult. Végül nem érdemes szó nélkül elmenni amellett sem, hogy a háladás ötnapos hétvégéjén soha nem költöttek még ennyit a mozizók a tengerentúlon, mint most, ami a számok nyelvén 420 milió dolláros bevételt jelent Hollywood hazai piacán. A korábbi baljóslatú hangok ellenére ismét csak kiderült, a mozi még távolról sem halott.

A Vaiana 2 már a hazai mozikban is látható.

 

mafab.hu

Hozzászólások (0)

Új hozzászóláshoz jelentkezzen be vagy regisztráljon!